július 13th, 2010 Írta: admin
Torrente 3. – A védelmező (Torrente 3: El protector) 2005
Szinkronizált, spanyol vígjáték, 91 perc, 2005
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)
rendező: Santiago Segura
forgatókönyvíró: Santiago Segura
szereplő(k):
Santiago Segura (José Luis Torrente)
Yvonne Scio (Giannina Ricci)
Javier Gutiérrez (Solís)
José Mota (Josito)
Carlos Latre (Torrente Jr.)
Tony Leblanc (Mauricio Torrente)
Fabio Testi (Montellini)
Spanyolországba látogat Giannina Ricci, Európa parlamenti képviselő. Célja, hogy fényt derítsen az egyik multicég üzelmeire és bezárassa a környezetszennyező vállalatot. A cég vezetői el akarják tenni láb alól a kellemetlenkedőt, ezért merényletet terveznek ellene. Mivel biztosra akarnak menni, José Luis Torrentét bízzák meg a képviselőnő védelmével. Sőt, az “elit” alakulat tagjait is ő választja ki, és készíti fel a feladatra. A hülyék gyülekezetével – akik még rajta is túltesznek – Torrentének a világ legidiótább bandáját sikerül összehoznia.

Torrente.3.2005.DvDRip.XviD.HUN
Videó információk:
Méret: 704,19 MB
Hossz: 1:33:22
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 640 x 272 pixel
Bitráta: 928 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 2.35
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 114 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/AkjDnha/Torrente.3.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/DA77umB/Torrente.3.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/54601571/43c094d/Torrente.3.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/54601942/95fc7bf/Torrente.3.part2.rar.html
vagy
http://ul.to/84qtof/Torrente.3.part1.rar
http://ul.to/ipv6n9/Torrente.3.part2.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/12611703/Torrente.3.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/12611735/Torrente.3.part2.rar
vagy
http://ugotfile.com/file/1778316/Torrente.3.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1778291/Torrente.3.part2.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 7.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
vígjáték
július 13th, 2010 Írta: admin
A Maszk 2. – A Maszk fia (Son of the Mask) 2005
Szinkronizált, amerikai-német vígjáték, 94 perc, 2005
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)
rendező: Lawrence Guterman
forgatókönyvíró: Lance Khazei
szereplő(k):
Jamie Kennedy (Tim Avery)
Alan Cumming (Loki)
Liam Falconer (Alvey)
Traylor Howard (Tonya Avery)
Bob Hoskins (Odin)
Ryan Falconer (Alvey Avery)
Ben Stein (Dr. Arthur Neuman)
Tíz esztendő telt el első látogatása óta, de Edge City lakói még mindig nem heverték ki azt a felfordulást, amit Loki (Alan Cumming) varázslatos maszkja okozott. S most újra itt van, ráadásul levakarhatatlanul, ugyanis a rajzfilmrajzoló Tim Avery (Jamie Kennedy) újszülött fia már vérében hordozza a maszk őrületes tulajdonságait. Ráadásul a család házőrzője is szívesen rátenné mancsát az álarcra. De az igazi balhé akkor kezdődik, mikor a maszk eredeti tulajdonosa, Loki is felbukkan, hogy visszakövetelje elkótyavetyélt jussát.

A Maszk Fia
Videó információk:
Méret: 1,37 GB
Hossz: 1:08:26
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 640 x 360 pixel
Bitráta: 2 249 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 16/9
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: AC3 (AC3)
Csatornák száma: 6
Bitráta: 448 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/pKuvk8V/A.Maszk.Fia.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/WEmmJTn/A.Maszk.Fia.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/nSM8Nuy/A.Maszk.Fia.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/FvzEgvv/A.Maszk.Fia.part4.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/54580768/ccb8674/A.Maszk.Fia.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/54581395/d5850a9/A.Maszk.Fia.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/54582001/c1099c1/A.Maszk.Fia.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/54582277/eb9251e/A.Maszk.Fia.part4.rar.html
vagy
http://ul.to/2d9opd/A.Maszk.Fia.part1.rar
http://ul.to/qnub6t/A.Maszk.Fia.part2.rar
http://ul.to/nyzxnt/A.Maszk.Fia.part3.rar
http://ul.to/471lin/A.Maszk.Fia.part4.rar
vagy
http://ugotfile.com/file/1777506/A.Maszk.Fia.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1777439/A.Maszk.Fia.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1777436/A.Maszk.Fia.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1777432/A.Maszk.Fia.part4.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
vígjáték
július 13th, 2010 Írta: admin
Halálos temetés 2010.
(Death at a Funeral)
( 240 Mb-os fájlok : Uploaded, Fileserve, Hotfile, Ugotfile )
színes, szinkronizált, amerikai vígjáték, 88 perc, 2010. DVDRip 5.1 hanggal
rendező: Neil LaBute
forgatókönyvíró: Dean Craig
operatőr: Rogier Stoffers
producer: William Horberg, Sidney Kimmel, Laurence Malkin
vágó: Tracey Wadmore-Smith
szereplő(k):
Zoe Saldana (Elaine)
Keith David
James Marsden (Oscar)
Luke Wilson (Derek)
Martin Lawrence (Ryan)
Chris Rock (Aaron)
Tracy Morgan (Norman)
Danny Glover (Russell nagybácsi)
A történet szerint egy szerteágazó, egymást soha meg nem értő, és -elviselni képtelen nagy család tagjai gyűlnek össze, hogy együtt gyászolják meg a família pátriárkájának halálát. A tiszteletteljesnek induló temetés aztán gyorsan olyan eseménnyé válik, ahol a halottról megfeledkezve a család minden tagja a saját maga kis sérelmeit és kudarcait helyezi előtérbe.
Megnézem a linket / linkeket »
http://ul.to/3quhid/HaTeDeAAFu.part1.rar
http://ul.to/7lfe62/HaTeDeAAFu.part2.rar
http://ul.to/l9mqxu/HaTeDeAAFu.part3.rar
http://ul.to/1sfcmk/HaTeDeAAFu.part4.rar
http://ul.to/jkvirr/HaTeDeAAFu.part5.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/YRTHWwr/HaTeDeAAFu.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/7Bt9NUR/HaTeDeAAFu.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/mcuTtbg/HaTeDeAAFu.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/NjQsD2a/HaTeDeAAFu.part4.rar
http://www.fileserve.com/file/A5Zbpva/HaTeDeAAFu.part5.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/54552077/ce2c51e/HaTeDeAAFu.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/54554081/77c532a/HaTeDeAAFu.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/54556216/f94c935/HaTeDeAAFu.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/54558109/bca7754/HaTeDeAAFu.part4.rar.html
http://hotfile.com/dl/54560132/4ead199/HaTeDeAAFu.part5.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1776917/HaTeDeAAFu.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1776929/HaTeDeAAFu.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1776918/HaTeDeAAFu.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1776989/HaTeDeAAFu.part4.rar
http://ugotfile.com/file/1776909/HaTeDeAAFu.part5.rar
Felváltva is letölthető !
Jelszó : NASA

AVI
1,07 Gb
Video info:
Codec: XviD
Műsor idő : 88,32 perc
Video Bit rate: 1344 Kbps
Width: 640 pixels
Height: 272 pixels
Frame rate: 25.000 fps
audio info: AC3
Sampling rate: 48 KHz
Audio Bit rate : 384 kbps
Csatornák száma : 6
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 1.3/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: -1 (from 3 votes)
Címke:
vígjáték
július 13th, 2010 Írta: admin
A titánok harca (Clash of the Titans) 2010
szinkronizált, angol-amerikai fantasy, 106 perc, 2010
R5 (kép DVDRip – hang mozis)

rendező: Louis Leterrier
forgatókönyvíró: Travis Beacham, Phil Hay, Matt Manfredi, Beverley Cross
szereplő(k):
Sam Worthington (Perszeusz)
Liam Neeson (Zeusz)
Mads Mikkelsen (Drakó)
Gemma Arterton (Ió)
Ralph Fiennes (Hádész)
Alexa Davalos (Androméda)
Danny Huston (Poszeidon)
Izabella Miko (Aténé)
Polly Walker (Kassziopeia)
Kaya Scodelario (Peshet)
szinkronhang:
Széles Tamás (Perszeusz)
Helyei László (Zeusz)
Bertalan Ágnes (Ió)
Kaszás Gergő (Drakó)
A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot.
Perszeusz (Sam Worthington), akit isten nemzett, de ember nevelt fel, képtelen megvédeni családját az alvilág bosszúálló istenétől, Hádésztől (Ralph Fiennes). Veszteni valója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen vezet, mielőtt az megszerezné Zeusztól (Liam Neeson) a hatalmat.
Veszedelmes útjuk során Perszeusz és bátor katonái tiltott világokon verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.

A.titanok.harca
Videó információk:
Méret: 697,66 MB
Hossz: 1:41:46
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 624 x 256 pixel
Bitráta: 798 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 2.438
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 148 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Sample (filmrészlet) :
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/QHVCpTf/A.titanok.harca-sample.avi
vagy
http://hotfile.com/dl/54559861/834d7aa/A.titanok.harca-sample.avi.html
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/NmceG8N/A.titanok.harca.avi
vagy
http://hotfile.com/dl/54425626/d475037/A.titanok.harca.avi.html
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 5.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
fantasy
július 12th, 2010 Írta: admin
Golfőrültek 2. (Caddyshack II) 1988
szinkronizált, amerikai vígjáték, 98 perc, 1988
TVRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Allan Arkush
forgatókönyvíró: Harold Ramis, Peter Torokvei
szereplő(k):
Jackie Mason (Jack Hartounian)
Chevy Chase (Ty Webb)
Dan Aykroyd (Tom Everett kapitány)
Randy Quaid (Peter Blunt)
Jessica Lundy (Kate Hartounian)
Robert Stack (Chandler Young)
Dyan Cannon (Elizabeth)
Dina Merrill (Cynthia Young)
Jonathan Silverman (Harry)
Jack Hartouniannak, a jólmenő építési vállalkozónak fogalma sincs, hogy mi élvezetet találhat bárki abban, hogy a tűző napon, furcsa nadrágban kilométereket gyalogoljon és egy kis labdát az egyik lyuktól a másikig lökdössön. Mindezek ellenére egyik pillanatról a másikra hajlandónak mutatkozik belépni abba a Bushwood Country Clubba, amelynek tagjai mind a helyi elit képviselői. Hartounian lánya, Kate ugyanis összebarátkozik a klub több tagjával, és Jack a lánya kedvéért mindenre hajlandó. Ám gazdagok és újgazdagok találkozása nem megy simán és Jack kénytelen ráébredni arra, hogy úgy léphet be legegyszerűbben a tagok közé, ha tokkal-vonóval megveszi a golf klubot.

Golförültek 2 (Caddyshack 2)
Videó információk:
Méret: 700,01 MB
Hossz: 1:30:02
Típus: AVI (DivX 5 – )
Felbontás: 432 x 320 pixel
Bitráta: 970 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 4/3
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 104 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/ZhQD8rd/Golf2.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/ZtgTCy2/Golf2.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/54292374/ac7222f/Golf2.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/54292681/89fd8b4/Golf2.part2.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1770488/Golf2.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1770477/Golf2.part2.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
vígjáték
július 12th, 2010 Írta: admin
Golfőrültek (Caddyshack) 1980
szinkronizált, amerikai vígjáték, 98 perc, 1980
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)
rendező: Harold Ramis
forgatókönyvíró: Brian Doyle-Murray, Harold Ramis, Douglas Kenney
szereplő(k):
Chevy Chase (Ty Webb)
Rodney Dangerfield (Al Czervik)
Bill Murray (Carl Spackler)
Michael O’Keefe (Danny Noonan)
Ted Knight (Smails bíró)
Scott Colomby (Tony D’Annunzio)
Sarah Holcom (Maggie O’Hooligan)
Azt hihetnénk, egy elegáns golfklub a csend és nyugalom hazája. Nos, az a műintézmény, ahol történetünk játszódik, elegáns ugyan, de sohasem csendes és a nyugalomról is csak hírből hallott. Azok a furcsa szerzetek, akik itt összegyűltek, valahogy képtelenek arra, hogy bármit is normálisan csináljanak. Ahova lépnek, ott fű nem terem, zászló konyul, ütő görbül. A kertész hörcsögökre és női játékosokra vadászik, a főnök romhalmazzá golfozza a szomszédos jachtklubot, a kedves vendégek pedig egyedül a szomszéd lányával hajlandóak foglalkozni.

Golfőrültek (Caddyshack)
Videó információk:
Méret: 695,55 MB
Hossz: 1:34:06
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 560 x 304 pixel
Bitráta: 902 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 16/9
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 119 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/S8A8DRF/Golf1.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/ZsKZwxj/Golf1.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/54291606/652dfbd/Golf1.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/54291941/f60eab7/Golf1.part2.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1770485/Golf1.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1770497/Golf1.part2.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
vígjáték
július 12th, 2010 Írta: admin
Góóól! 3 ( Goal! III ) 2009
Feliratos Német sportfilm
DVDRip.HunSub 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)
Rendező:
Andrew Morahan
Szereplők:
JJ Feild (Liam Adams), Leo Gregory (Charlie Braithwaite), Kuno Becker (Santiago Munez), Nick Moran (Nick Ashworth), Kasia Smutniak (Sophia Rossi)
Tartalom:
A Góóól! trilógia harmadik része a 2006-os németországi Labdarúgó Világbajnokságon játszódik. A labdarúgás világában játszódó dráma főszereplője egy fiatal focista, Santiago, aki először a Newcastle United majd a Real Madrid csapatában kénytelen helyt állni. A tervezett harmadik rész ezúttal a 2006-os németországi labdarúgó világbajnokság ideje alatt játszódik, ahol immáron a válogatott mezét öltheti magára.
Goal.3.HUN.Sub
Videó információk:
Méret: 508,00 MB
Hossz: 1:31:53
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 592 x 320 pixel
Bitráta: 676 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 1.850
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 32.0 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/sJsXUjN/Goal.3.HUN.Sub.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/t4w7wtc/Goal.3.HUN.Sub.part2.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/12349769/Goal.3.HUN.Sub.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/12349507/Goal.3.HUN.Sub.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53627982/56b6385/Goal.3.HUN.Sub.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53628121/46483c6/Goal.3.HUN.Sub.part2.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1770466/Goal.3.HUN.Sub.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1770443/Goal.3.HUN.Sub.part2.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 7.0/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
sport
július 11th, 2010 Írta: admin
Az elveszett 2009.
(The Lost)
( Uploaded, Fileserve, Hotfile, Ugotfile, Rapidshare )
színes, szinkronizált, spanyol thriller, 94 perc, 2009. DVDRip 5.1 hanggal

rendező: Bryan Goeres
forgatókönyvíró: Dan Dworkin, Jay Beattie
zeneszerző: Sean Murray
operatőr: Jacques Haitkin
producer: Manuel Corbi, Tadeo Villalba hijo
vágó: Paul G. Volk
szereplő(k):
Armand Assante (Kevin)
Dina Meyer (Mira)
Lacey Chabert (Jane)
Sergi Mateu (Molina)
Ricard Sales (Alex)
Kevin szerepében Armand Assante aki egy jólmenő pszichiáterből könyvíróvá nőtte ki magát. Könyvei sikeresek mivel többnyire megtörtént eseteket ír le pácienseivel kapcsolatban! Mira kinek van egy húga Jane, felkeresi Kevint, hogy diagnosztizálja újra testvérét mert véleménye szerint a tünetei nem kapcsolódnak Kevint feltevéséhez, hogy az DIV! Kevinnek muszáj belemenni mivel Mira megzsarolja és ez nem tenne jót a könyve reklámjának! Mikor odaérnek az intézetben, Kevin olyan esettel találja magát szemben amiről eddig azt hitte lehetetlen! A lánynak 3 személyisége van és mind háromnak külön tudata és emlékei! Kevinnek újra kell vázolni a helyzetet…..Ekkor kezdődnek csak a bonyodalmak!

Megnézem a linket / linkeket »
http://ul.to/dlw70j/ThLo.part1.rar
http://ul.to/ihnp8i/ThLo.part2.rar
http://ul.to/pgm9ik/ThLo.part3.rar
http://ul.to/mexcqc/ThLo.part4.rar
http://ul.to/2sbe5l/ThLo.part5.rar
http://ul.to/2ikmsg/ThLo.part6.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/cf3SW2S/ThLo.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/xYVTMMw/ThLo.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/evsxcxp/ThLo.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/sckhVZN/ThLo.part4.rar
http://www.fileserve.com/file/kCvAUCk/ThLo.part5.rar
http://www.fileserve.com/file/pzP7S62/ThLo.part6.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/54213803/f31680a/ThLo.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/54215294/322a456/ThLo.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/54216558/c79ac38/ThLo.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/54217849/4c6a12b/ThLo.part4.rar.html
http://hotfile.com/dl/54219222/933b7f7/ThLo.part5.rar.html
http://hotfile.com/dl/54220477/6d6697f/ThLo.part6.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1768572/ThLo.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1768658/ThLo.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1768573/ThLo.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1768578/ThLo.part4.rar
http://ugotfile.com/file/1768584/ThLo.part5.rar
http://ugotfile.com/file/1768581/ThLo.part6.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://rapidshare.com/files/406394576/ThLo.part1.rar
http://rapidshare.com/files/406394593/ThLo.part2.rar
http://rapidshare.com/files/406394608/ThLo.part3.rar
http://rapidshare.com/files/406394618/ThLo.part4.rar
http://rapidshare.com/files/406396160/ThLo.part5.rar
http://rapidshare.com/files/406395418/ThLo.part6.rar
Felváltva is letölthető !
Jelszó : NASA

AVI
1,08 Gb
Video info:
Codec: XviD
Műsor idő : 94,23 perc
Video Bit rate: 1190 Kbps
Width: 640 pixels
Height: 352 pixels
Frame rate: 25.000 fps
audio info: AC3
Sampling rate: 48 KHz
Audio Bit rate : 448 kbps
Csatornák száma : 6
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 5.5/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
thriller
július 9th, 2010 Írta: admin
Adatrablók 1995.
(Hackers)
( 240 Mb-os fájlok : Fileserve, Uploaded, Hotfile, Ugotfile )
színes, szinkronizált,amerikai thriller, 101 perc, 1995. DVDRip
rendező: Iain Softley
forgatókönyvíró: Rafael Moreu
operatőr: Andrzej Sekula
díszlettervező: John Frankish
zene: Simon Boswell, Carl Cox
producer: Michael Peyser, Ralph Winter
vágó: Chris Blunden, Martin Walsh
szereplő(k):
Jonny Lee Miller (Dade Murphy)
Angelina Jolie (Kate Libby)
Jesse Bradford (Joey)
Matthew Lillard (Emmanuel Goldstein)
Laurence Mason (Paul Cook)
Renoly Santiago (Ramon Sanchez)
“Élj úgy, mint nem akárki, és halj meg úgy, mint bárki. Hackeld meg a világot!”
Dade Murphy-t 14 évesen letartóztatta az FBI, mert egy légitársaság komputeres rendszerét bénította meg. A fiút ezután még a nyomógombos telefonok használatától is eltiltották 18 éves koráig. Évekkel később új barátaival egy veszélyes komputervírus nyomára akad, ami sok pénz ellopása mellett még környezeti katasztrófát is okozhat. Dade-nek és hacker barátainak minden tudásukra szükségük lesz arra, hogy az FBI üldözése melett bizonyítékot szerezhessenek egy őrült számítógépes zseni gonosz mesterkedéséről.
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/v6yHS6Z/AdRaHec.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/66kKzEn/AdRaHec.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/gJ9Sbnw/AdRaHec.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/AmkhUYN/AdRaHec.part4.rar
http://www.fileserve.com/file/vUuzHKV/AdRaHec.part5.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ul.to/kjffa3/AdRaHec.part1.rar
http://ul.to/dw93hn/AdRaHec.part2.rar
http://ul.to/0fvbpd/AdRaHec.part3.rar
http://ul.to/zhsbbe/AdRaHec.part4.rar
http://ul.to/z4w9w9/AdRaHec.part5.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/53615489/d348a4e/AdRaHec.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53617335/31ed649/AdRaHec.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53619425/55d7a41/AdRaHec.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/53621437/45943c6/AdRaHec.part4.rar.html
http://hotfile.com/dl/53623668/bc0693d/AdRaHec.part5.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1757993/AdRaHec.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1757995/AdRaHec.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1757996/AdRaHec.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1757992/AdRaHec.part4.rar
http://ugotfile.com/file/1757991/AdRaHec.part5.rar
Felváltva is letölthető !
Jelszó : NASA

AVI
1,08 Gb
Video info:
Codec: XviD
Műsor idő : 100,58 perc
Video Bit rate: 1509 Kbps
Width: 704 pixels
Height: 304 pixels
Frame rate: 25.000 fps
audio info: AC3
Sampling rate: 48 KHz
Audio Bit rate : 192 kbps
Csatornák száma : 2
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
thriller
július 9th, 2010 Írta: admin
Van kegyelem? 2000
(Mercy)
( 240 Mb-os fájlok : Fileserve, Uploaded, Hotfile, Ugotfile)
színes, szinkronizált, amerikai thriller, 113 perc, 2000. DVDRip

rendező: Damian Harris
író: David L. Lindsey
forgatókönyvíró: Damian Harris
operatőr: Manuel Teran
jelmeztervező: L’Wren Scott
zene: BC Smith
producer: Elie Samaha, Andrew Stevens, Amedeo Ursini
szereplő(k):
Ellen Barkin (Catherine Palmer)
Wendy Crewson (Bernadine Mello)
Peta Wilson (Vickie Kittrie)
Karen Young (Mary)
Julian Sands (Dr. Dominick Broussard)
Marshall Bell (Gil Reynolds)
Beau Starr (Fritch)
Bill MacDonald (John Beck)
Stewart Bick (Cushing)
Egy gazdag nő holttestére bukkan a rendőrség. Az eset sok hasonlóságot mutat egy korábbi üggyel, amelyben különleges, rituális gyilkosság történt. Palmer nyomozónő veszi kezébe a nyomozás irányítását. A tüzetesebb vizsgálódás után szadista szexuális játékok nyomaira bukkan az áldozat lakásában. Ezen a nyomon kezdi el keresni a lehetséges elkövetőt, és így jut el az áldozat legjobb barátnőjéhez Vickihez. A fiatal nő elárulja, hogy effajta szexuális viszonyt is folytatott nála idősebb barátnőjével, majd bevezeti a nyomozót egy titkos, gazdag és befolyásos nők alkotta társaságba. Palmer úgy gondolja, hogy itt kell keresnie az egyre több áldozatot maga után hagyó gyilkost.

Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/KHVyyyD/VaKeg.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/DJwpGRb/VaKeg.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/dJqJfzr/VaKeg.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/nBMfQwW/VaKeg.part4.rar
http://www.fileserve.com/file/SEYtuDU/VaKeg.part5.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ul.to/dwic98/VaKeg.part1.rar
http://ul.to/iz0ohc/VaKeg.part2.rar
http://ul.to/i1uz1u/VaKeg.part3.rar
http://ul.to/52cmrp/VaKeg.part4.rar
http://ul.to/gkd4i8/VaKeg.part5.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/53592014/7d65dd0/VaKeg.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53593783/397577d/VaKeg.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53595527/74944d6/VaKeg.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/53597436/0acc44a/VaKeg.part4.rar.html
http://hotfile.com/dl/53599152/07ff942/VaKeg.part5.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1755881/VaKeg.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1755888/VaKeg.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1755883/VaKeg.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1756136/VaKeg.part4.rar
http://ugotfile.com/file/1755892/VaKeg.part5.rar
Felváltva is letölthető !
Jelszó : NASA

AVI
1,12 Gb
Video info:
Codec: XviD
Műsor idő : 112,35 perc
Video Bit rate: 1402 Kbps
Width: 640 pixels
Height: 272 pixels
Frame rate: 23.976 fps
audio info: AC3
Sampling rate: 48 KHz
Audio Bit rate : 192 kbps
Csatornák száma : 2
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
thriller
július 9th, 2010 Írta: admin
Góóól 2. – A valóra vált álom (Goal II: Living the Dream) 2006
szinkronizált, angol filmdráma, 115 perc, 2006
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Jaume Collet-Serra
forgatókönyvíró: Adrian Butchart, Mike Jefferies
szereplő(k):
Kuno Becker (Santiago)
Alessandro Nivola (Gavin)
Anna Friel (Roz)
Stephen Dillane (Glen)
William Beck (Steve Parr)
Frances Barber (Carol Harmison)
Miriam Colon (Mercedes)
Valóra vált a kis Santiago álma, profi focistaként az angol Newcastle United csapatát erősíti. A Real Madrid érdeklődni kezd iránta. Santiago el sem akarja hinni, hogy egy csapatban kergetheti a labdát Bechammel, Zidane-nal és Raullal. A mennyasszonya, Roz már az esküvőt szervezte, de örül szerelme sikerének, és vele tart Spanyolországba. Úgy tűnik, Santiago pályája csúcsára ért: sztárként fogadják, fürdik a népszerűségben, és a pénzben. A hirtelen jött siker rossz irányba sodorja az ifjút. Lassan eltávolodik a barátaitól, a sikersorozata megszakadni látszik és talán szerelmét is elveszíti.

Góóól 2
Videó információk:
Méret: 1,09 GB
Hossz: 4:55:02
Típus: AVI (DivX 5 – )
Felbontás: 704 x 576 pixel
Bitráta: 450 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 1.222
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 192 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/zacgqZm/Goool.2.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/x9Wpe45/Goool.2.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/q5aD9Ma/Goool.2.part3.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/11784089/Goool.2.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11784135/Goool.2.part2.rar
http://sharingmatrix.com/file/11781839/Goool.2.part3.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53598538/79a5157/Goool.2.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53599011/44ccf7e/Goool.2.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53599470/1c58e65/Goool.2.part3.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1755747/Goool.2.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1755750/Goool.2.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1755735/Goool.2.part3.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 5.5/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
dráma
július 9th, 2010 Írta: admin
Góóól! (Goal!) 2005
szinkronizált, amerikai filmdráma, 118 perc, 2005
magyar felirat is rá van égetve!!!
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Danny Cannon
író: Mike Jefferies, Adrian Butchart
forgatókönyvíró: Mike Jefferies, Adrian Butchart, Dick Clement, Ian La Frenais
szereplő(k):
Kuno Becker (Santiago Munez)
Alessandro Nivola (Gavin Harris)
Marcel Iureş (Erik Dornhelm)
Stephen Dillane (Glen Foy)
Anna Friel (Roz Harmison)
Tony Plana (Hernan Nunez)
Sean Pertwee (Barry Rankin)
Zinédine Zidane (Önmaga)
Kieran O’Brien (Hughie McGowan)
Alan Shearer (Önmaga)
David Beckham (Önmaga)
Cassandra Bell (Christina)
A történet a szegény, mexikói bevándorló kisfiúról, Santiagóról szól, akinek minden vágya, hogy híres focista legyen. A tehetséges srác hamar felhívja magára a figyelmet és szerződtetik a rendkívül népszerű angol klubhoz, a Newcastle Unitedhoz. Santiagónak az új csapatában be kell bizonyítania, hogy megállja a helyét a világ egyik legnépszerűbb klubjánál. A kezdeti nehézségek után sikerül valóra váltania álmát és a csapat meghatározó játékosa lesz.

Góóól 1
Videó információk:
Méret: 1,11 GB
Hossz: 5:01:54
Típus: AVI (DivX 5 – )
Felbontás: 720 x 576 pixel
Bitráta: 450 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 5/4
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 192 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/8dbrTM4/Goool.1.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/dxd7QV2/Goool.1.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/mSdteZP/Goool.1.part3.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/11784001/Goool.1.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11784041/Goool.1.part2.rar
http://sharingmatrix.com/file/11781639/Goool.1.part3.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53597036/f85a16c/Goool.1.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53597712/91e208c/Goool.1.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53598067/af02b34/Goool.1.part3.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1755746/Goool.1.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1755884/Goool.1.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1755737/Goool.1.part3.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 3.5/10 (2 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
dráma
július 9th, 2010 Írta: admin
Shrek a vége,fuss el véle (Shrek Forever After) 2010
szinkronizált (mozis), amerikai animációs film, 93 perc, 2010
Cam.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Mike Mitchell
forgatókönyvíró: Josh Klausner, Darren Lemke
szereplő(k):
Mike Myers (Shrek eredeti hangja)
Cameron Diaz (Fiona eredeti hangja)
Eddie Murphy (Szamár eredeti hangja)
Antonio Banderas (Csizmás Pandúr eredeti hangja)
Julie Andrews (Lillian királynő eredeti hangja)
Justin Timberlake (Artie/Arthur király eredeti hangja)
Maya Rudolph (Rapunzel eredeti hangja)
Amy Sedaris (Hamupipőke eredeti hangja)
szinkronhang:
Gesztesi Károly (Shrek)
Kerekes József (Szamár)
Für Anikó (Fiona hercegnő)
Crespo Rodrigo (Csizmás Kandúr)
Miután megvívott a gonosz sárkánnyal, megmentette a szép királylányt és a hozzá tartozó birodalmat, mitévő legyen egy ogre? Nos, ha Shrekről van szó, ő egy csapásra otthonülő családapa lett. Ahelyett, hogy a falusiakat rémisztgetné, mint régen, a kelletlen Shrek manapság még autogramot is ad a vasvilládra. Mi lett a bömbölő ogréval? Shrek a régi szép idők után sóvárog, amikor még “igazi ogre” lehetett, és ezért sikerül őt rászednie Rumpelstiltskinnek, a behízelgő modorú fondorkodónak, aki aláírat vele egy megállapodást. Így aztán Shrek egyik napról a másikra egy eltorzított Túl az Óperencián közepén találja magát, ahol az ogrékat üldözik, ahol Rumpelstiltskin a király, és Shrek és Fiona soha nem is találkoztak. Most Shreken a sor, hogy kiköszörülje a csorbát, megmentse a barátait, helyreállítsa a kizökkent világot és visszaszerezze egyetlen, igaz szerelmét.
Bemutató dátuma: 2010. július 8. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)

Shrek.Forever.After.Cam.2010.XviD.HUN
Videó információk:
Méret: 700,53 MB
Hossz: 1:21:51
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 640 x 256 pixel
Bitráta: 1 059 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 2.500
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 128 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz
Sample (filmrészlet) :
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/k7Z6y3p/Shrek.2010.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/QhFRSAF/Shrek.2010.part2.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/11726339/Shrek.2010.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11726385/Shrek.2010.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53539769/fd6c021/Shrek.2010.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53540041/4a65560/Shrek.2010.part2.rar.html
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 7.2/10 (5 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +2 (from 2 votes)
Címke:
animációs
július 9th, 2010 Írta: admin
Az 57-es utas (Passenger 57) 1992
szinkronizált, amerikai akciófilm, 84 perc, 1992
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Kevin Hooks
író: Stewart Raffill, Dan Gordon
forgatókönyvíró: David Loughery, Dan Gordon
szereplő(k):
Wesley Snipes (John Cutter)
Elizabeth Hurley (Sabrina Ritchie)
Tom Sizemore (Sly Delvecchio)
Bruce Payne (Charles Rane)
Alex Datcher (Marti Slayton)
Bruce Greenwood (Stuart Ramsey)
Joel Fogel (Dr. Bauman)
Jane McPherson (Ápolónő)
Elena Ayala (Lisa Cutter)
Charles Rane (Bruce Payne), a világ egyik legveszedelmesebb bűnözője az FBI kíséretében az 57-es járat utasa, akárcsak John Cutter (Wesley Snipes) antiterrorista szakértő, aki épp új állomáshelyére tart. Cutter nem is sejti, hogy egy gépen utazik Rane-nel, ahogy azt sem, hogy az utasok között a terrorista jól értesült, állig felfegyverzett társai is elvegyültek. Röviddel a felszállás után a fegyveresek hatalmukba kerítik a gépet, megölik az FBI embereit és kiszabadítják főnöküket. És ekkor az egyik átlagosnak tűnő utas kezébe veszi az ügyet.

Az.57-es.utas.DVDRip.Xvid.Hun
Videó információk:
Méret: 734,41 MB
Hossz: 1:20:33
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 640 x 352 pixel
Bitráta: 1 073 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 16/9
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: AC3 (AC3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 192 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/rsAnqdQ/Az.57.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/gFRzaSP/Az.57.part2.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/11726229/Az.57.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11726271/Az.57.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53539019/bf85ed8/Az.57.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53539410/28bbf1e/Az.57.part2.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1753160/Az.57.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1753173/Az.57.part2.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +3 (from 3 votes)
Címke:
akció
július 8th, 2010 Írta: admin
Szerelmi bájital 1992.
(Love Potion No. 9.)
( 200 Mb-os fájlok : Uploaded, Fileserve, Hotfile, Ugotfile)
színes, szinkronizált, amerikai romantikus vígjáték, 92 perc, 1992. DVDRip
rendező: Dale Launer
forgatókönyvíró: Dale Launer
zeneszerző: Jed Leiber
operatőr: William Wages
vágó: Suzanne Pettit
szereplő(k):
Sandra Bullock (Diane Farrow)
Tate Donovan (Paul Matthews)
Dale Midkiff (Gary Logan)
Adrian Paul (Enrico Pazzoli)
Anne Bancroft (Madame Ruth)
Mary Mara (Marisa)
Hillary Bailey Smith (Sally)
A magányos biokémikus, Paul Matthews szerencsétlenül mozog a nők társaságában. Ezért – a barátai tanácsára – elmegy egy mágiában járatos cigányasszonyhoz. Madame Ruth pedig kikeveri neki a hatásos szerelmi bájitalt. Ezt Paul a vállalkozó szellemű szomszédjával, a szintén biológus Diane Farrow-val akarja megvizsgálni. Ketten úgy döntenek, hogy az állatkísérletek után, szigorúan tudományos elemzés céljából és laboratóriumi körülmények között próbálják ki először a szert – persze saját magukon.
Megnézem a linket / linkeket »
http://ul.to/kgy0et/SzeBaj.part1.rar
http://ul.to/gcw7wb/SzeBaj.part2.rar
http://ul.to/d1f7dz/SzeBaj.part3.rar
http://ul.to/yafbxa/SzeBaj.part4.rar
http://ul.to/ectu85/SzeBaj.part5.rar
http://ul.to/b8fuvd/SzeBaj.part6.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/nux9ad6/SzeBaj.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/C6gTpwy/SzeBaj.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/zRhGagk/SzeBaj.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/hKUg3wn/SzeBaj.part4.rar
http://www.fileserve.com/file/z8KpbFn/SzeBaj.part5.rar
http://www.fileserve.com/file/9DapNMZ/SzeBaj.part6.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/53342734/3191d6e/SzeBaj.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53343757/914ea20/SzeBaj.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53344796/29ddde2/SzeBaj.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/53345912/fd56577/SzeBaj.part4.rar.html
http://hotfile.com/dl/53347114/814e0c6/SzeBaj.part5.rar.html
http://hotfile.com/dl/53348362/23c022d/SzeBaj.part6.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1751656/SzeBaj.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1751653/SzeBaj.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1751768/SzeBaj.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1751654/SzeBaj.part4.rar
http://ugotfile.com/file/1751655/SzeBaj.part5.rar
http://ugotfile.com/file/1751641/SzeBaj.part6.rar
Felváltva is letölthető !
Jelszó : NASA

AVI
1,07 Gb
Video info:
Codec: XviD
Műsor idő : 92,14 perc
Bit rate: 1668 Kbps
Width: 688 pixels
Height: 368 pixels
Frame rate: 25.000 fps
audio info: AC3
Sampling rate: 48 KHz
Audio Bit rate : 384 kbps
Csatornák száma : 6
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +2 (from 2 votes)
Címke:
romantikus,
vígjáték
július 8th, 2010 Írta: admin
Vér: Az utolsó vámpír 2009.
(Blood: The Last Vampire)
( Uploaded, Fileserve, Hotfile, Ugotfile, Netload, Rapidshare, DATA)
színes, szinkronizált, hongkongi-japán-francia horror, 86 perc, 2009. DVDRip
rendező: Chris Nahon
forgatókönyvíró: Chris Chow
zeneszerző: Clint Mansell
operatőr: Hang-Sang Poon
producer: William Kong, Abel Nahmias
vágó: Marco Cavé
szereplő(k):
Masiela Lusha (Sharon)
Gianna Jun (Saya)
Allison Miller (Alice Mckee)
Koyuki (Onigen)
Liam Cunningham (Michael)
A titkos társaság évszázadok óta vadászik a vámpírokra. A Tanács 1970-ben a tokiói amerikai katonai bázison lévő Kanto középiskolába küldi Sayát, aki úgy néz ki, mint egy tinédzser, ám valójában félvér kreatúra, az emberi apja lelkével és vámpír anyja vérszomjával és erejével. A lány rögeszméje, hogy szembenéz a hatalmas démonnal, Onigennel, aki megölte az apját. A bázison Saya megmenti a vámpírok támadásától Alice-t, a bázis parancsnokának a lányát. Amikor a tábornokot meggyilkolják, Saya és Alice a gonosz Onigen nyomába ered.

Megnézem a linket / linkeket »
http://ul.to/34j0w4/VeAzUVa.part1.rar
http://ul.to/nc656x/VeAzUVa.part2.rar
http://ul.to/4fbr66/VeAzUVa.part3.rar
http://ul.to/r0jl40/VeAzUVa.part4.rar
http://ul.to/98zsba/VeAzUVa.part5.rar
http://ul.to/jvc57m/VeAzUVa.part6.rar
http://ul.to/hqfxvj/VeAzUVa.part7.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/PZkaE5M/VeAzUVa.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/WuDXqwv/VeAzUVa.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/EXUJqbB/VeAzUVa.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/zGs6b2h/VeAzUVa.part4.rar
http://www.fileserve.com/file/Hwyvkf4/VeAzUVa.part5.rar
http://www.fileserve.com/file/7favkS8/VeAzUVa.part6.rar
http://www.fileserve.com/file/R4SfJQT/VeAzUVa.part7.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/53432170/f00328d/VeAzUVa.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53432306/37e3af3/VeAzUVa.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53432392/99c34d2/VeAzUVa.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/53432467/7950c65/VeAzUVa.part4.rar.html
http://hotfile.com/dl/53432543/85f4bc1/VeAzUVa.part5.rar.html
http://hotfile.com/dl/53432604/5e433bc/VeAzUVa.part6.rar.html
http://hotfile.com/dl/53432644/4d862c2/VeAzUVa.part7.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1750167/VeAzUVa.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1750156/VeAzUVa.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1750154/VeAzUVa.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1750166/VeAzUVa.part4.rar
http://ugotfile.com/file/1750158/VeAzUVa.part5.rar
http://ugotfile.com/file/1750170/VeAzUVa.part6.rar
http://ugotfile.com/file/1750153/VeAzUVa.part7.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://netload.in/dateiQ7×1R7JpY6/VeAzUVa.part1.rar.htm
http://netload.in/dateiES2THjheHr/VeAzUVa.part2.rar.htm
http://netload.in/datei0YEyBPfFRc/VeAzUVa.part3.rar.htm
http://netload.in/dateiQw81OBQqDb/VeAzUVa.part4.rar.htm
http://netload.in/dateiSJApaBC8zz/VeAzUVa.part5.rar.htm
http://netload.in/dateiwHSQHxlHVx/VeAzUVa.part6.rar.htm
http://netload.in/dateizHlz4YTb8H/VeAzUVa.part7.rar.htm
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://rapidshare.com/files/405720725/VeAzUVa.part1.rar
http://rapidshare.com/files/405720764/VeAzUVa.part2.rar
http://rapidshare.com/files/405720778/VeAzUVa.part3.rar
http://rapidshare.com/files/405720819/VeAzUVa.part4.rar
http://rapidshare.com/files/405724914/VeAzUVa.part5.rar
http://rapidshare.com/files/405724941/VeAzUVa.part6.rar
http://rapidshare.com/files/405724859/VeAzUVa.part7.rar
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://data.hu/get/2738432/VeAzUVa.part1.rar
http://data.hu/get/2738428/VeAzUVa.part2.rar
http://data.hu/get/2738429/VeAzUVa.part3.rar
http://data.hu/get/2738434/VeAzUVa.part4.rar
http://data.hu/get/2738431/VeAzUVa.part5.rar
http://data.hu/get/2738427/VeAzUVa.part6.rar
http://data.hu/get/2738433/VeAzUVa.part7.rar
Felváltva is letölthető !
Jelszó : NASA

AVI
693,4 Mb
Video info:
Codec: XviD
Műsor idő : 86,22 perc
Video Bit rate: 947 Kbps
Width: 640 pixels
Height: 272 pixels
Frame rate: 23.976 fps
audio info:
Sampling rate: 48 KHz
Audio Bit rate : 163 kbps
Csatornák száma : 2
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 4.8/10 (5 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
horror
július 8th, 2010 Írta: admin
Fekete Villám avagy Zúg a Volga (Chernaya Molniya/Black Lightning) 2009
szinkronizált, orosz Akció, Sci-fi, 2009
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Aleksandr Voytinskiy, Dmitriy Kiselev
forgatókönyvíró: Dmitriy Aleynikov
szereplő(k):
Grigoriy Dobrygin (Dima)
Ekaterina Vilkova (Nastya)
Viktor Verzhbitskiy (Kuptsov)
Valeriy Zolotukhin (Perepelkin)
Juozas Budraitis (Elizarov)
Egy középiskolás fiú élete egy csapásra a feje tetejére áll, mikor kiderül, hogy az édesapjától kapott leharcolt vén csotrogány valójában igazi csodajárgány, amely képes repülni. Mikor egy tragédia válaszút elé sodorja, a fiú úgy dönt, hogy felveszi a Fekete Villám nevet, és harcba indul a bűnözés ellen, ezzel hamarosan nemzeti hőssé válik. Igen ám, de azt nem is sejti, hogy nyomában gonosz erők gyülekeznek, melyek a kocsiját akarják és semmitől sem riadnak vissza azért, hogy megszerezzék – akár a várost is lerombolják, ha ez kell. Timur Bekmambetov, a Wanted rendezője áll eme pörgős és akciódús kalandfilm hátterében, melynek létrehozásában A Bourne rejtély kaszkadőrcsapata és a Wanted trükk specialistái segédkeztek.

Fekete Villám avagy Zúg a Volga
Videó információk:
Méret: 1,08 GB
Hossz: 1:41:47
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 640 x 272 pixel
Bitráta: 1 196 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 2.35
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: AC3 (AC3)
Csatornák száma: 6
Bitráta: 320 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/3RT8GGk/Fekete.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/Uf9Ekj2/Fekete.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/VWVqwDr/Fekete.part3.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/11615111/Fekete.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11615181/Fekete.part2.rar
http://sharingmatrix.com/file/11614343/Fekete.part3.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53434557/833b80a/Fekete.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53435149/0a2d318/Fekete.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53435544/8bdf54d/Fekete.part3.rar.html
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 6.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
akció,
sci-fi
július 8th, 2010 Írta: admin
Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory) 2005
szinkronizált, amerikai családi kalandfilm, 115 perc, 2005
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Tim Burton
író: Roald Dahl
forgatókönyvíró: John August
szereplő(k):
Johnny Depp (Willy Wonka)
Freddie Highmore (Charlie Bucket)
Helena Bonham Carter (Mrs. Bucket)
David Kelly (Joe nagyapa)
Eileen Essell (Josephine)
Noah Taylor (Mr. Bucket)
Jordan Fry (Mr. Salt)
Missi Pyle (Mrs. Beauregarde)
AnnaSophia Robb (Violet Beauregarde)
Adam Godley (Mr. Teavee)
Julia Winter (Veruca Salt)
A csokigyár, amelyről a szegény családban élő Charlie álmodik, borzasztóan titokzatos. Tizenöt éve senki nem látott egyetlen munkást se bemenni, se kijönni, nem látták a csokoládégyáros Willy Wonkát, csak az irtózatos mennyiségű csoki áramlik ki a gyárból. Azután fantasztikus hír röppen világgá: Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az öt szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talál csokoládéja csomagolópapírjában. Charlie is a kevés kiválasztott közé kerül. Találkoznak a titokzatos férfival és arra is fény derül, mi a látogatás megszervezésének igazi célja.

Charlie és a csokigyár
Videó információk:
Méret: 1,36 GB
Hossz: 1:50:10
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 672 x 368 pixel
Bitráta: 1 378 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 16/9
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: AC3 (AC3)
Csatornák száma: 6
Bitráta: 384 Kbps CBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://www.fileserve.com/file/hyuUy9q/Charlie.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/Ek9M9zC/Charlie.part2.rar
http://www.fileserve.com/file/bxBujxf/Charlie.part3.rar
http://www.fileserve.com/file/3h7z8kV/Charlie.part4.rar
vagy
http://sharingmatrix.com/file/11609607/Charlie.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11610101/Charlie.part2.rar
http://sharingmatrix.com/file/11610435/Charlie.part3.rar
http://sharingmatrix.com/file/11610619/Charlie.part4.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/53423244/f4ff77a/Charlie.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/53423789/d57e851/Charlie.part2.rar.html
http://hotfile.com/dl/53424295/7f59b05/Charlie.part3.rar.html
http://hotfile.com/dl/53424580/05274f9/Charlie.part4.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1750073/Charlie.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1750098/Charlie.part2.rar
http://ugotfile.com/file/1750082/Charlie.part3.rar
http://ugotfile.com/file/1750078/Charlie.part4.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 3.3/10 (3 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: -2 (from 2 votes)
Címke:
családi,
kaland
július 8th, 2010 Írta: admin
Alkonyat Forksban – A Twilight Saga városa 2009.
(Twilight in Forks: The Saga of the Real Town)
(400 Mb-os fájlok : Hotfile, Ugotfile)
színes, szinkronizált amerikai dokumentumfilm, 84 perc, 2009 DVDR
Twilight.in.Forks.The.Saga.of.the.Real.Town.2009.Hun.PAL.DVDR-Gazdi
rendező: Jason Brown
producer: Jason Brown
szereplő(k):
Laura Byrne-Cristiano (őmaga)
Lori Joffs (őmaga)
Ally Kiger (őmaga)
Chandler Nash (őmaga)
Kaleb Nation (őmaga)
Az Alkonyat Forksban elkalauzol bennünket a városba, amelyet a Twilight-könyvek és -filmek tettek híressé. A mozifilmeket nem itt forgatták, de kárpótolhat minket ez a DVD, amely lehetővé teszi, hogy ellátogassunk oda, ahol Stephenie Meyer világsikerű könyvei játszódnak – és mindehhez még csak ki sem kell mozdulnunk otthonról. Vajon valóban élnek ott vámpírok és vérfarkasok? Mit mesélnek erről azok, akik tényleg itt élik mindennapjaikat? Megszólal többek között a város igazi rendőrfőnöke; az a bolti alkalmazott, akit rendre összekevernek Bellával; és a betelepült vámpírlány, aki Alice-ként éli életét. Ellátogathatunk a helyi gimnáziumba, meghallgathatjuk, ahogy a magát Jacob nagyapjaként említő őslakos elmeséli a quileutes indiánok farkasoktól való származásának legendáját, és megismerhetünk még sok más embert és helyszínt. A film végére mindenki számára kiderül: Forks és La Push tökéletes helyszínválasztás volt a Twilight Saga számára.
Minden igazi Twilight-rajongó számára kötelező!
DVD Megjelenés dátuma: 2010.07.01.
Megnézem a linket / linkeket »
http://hotfile.com/dl/53305069/f3ebbcb/AlkFor.part01.rar.html
http://hotfile.com/dl/53307253/e5a0f58/AlkFor.part02.rar.html
http://hotfile.com/dl/53309574/0929c1f/AlkFor.part03.rar.html
http://hotfile.com/dl/53311497/3200394/AlkFor.part04.rar.html
http://hotfile.com/dl/53313371/5887c10/AlkFor.part05.rar.html
http://hotfile.com/dl/53315346/4f9fbb4/AlkFor.part06.rar.html
http://hotfile.com/dl/53317250/8616573/AlkFor.part07.rar.html
http://hotfile.com/dl/53319142/f8ae56d/AlkFor.part08.rar.html
http://hotfile.com/dl/53321123/90bfeaa/AlkFor.part09.rar.html
http://hotfile.com/dl/53322961/c0d817b/AlkFor.part10.rar.html
VAGY :
Megnézem a linket / linkeket »
http://ugotfile.com/file/1747294/AlkFor.part01.rar
http://ugotfile.com/file/1747314/AlkFor.part02.rar
http://ugotfile.com/file/1747316/AlkFor.part03.rar
http://ugotfile.com/file/1747328/AlkFor.part04.rar
http://ugotfile.com/file/1747343/AlkFor.part05.rar
http://ugotfile.com/file/1747336/AlkFor.part06.rar
http://ugotfile.com/file/1747347/AlkFor.part07.rar
http://ugotfile.com/file/1749147/AlkFor.part08.rar
http://ugotfile.com/file/1749155/AlkFor.part09.rar
http://ugotfile.com/file/1749144/AlkFor.part10.rar
Felváltva is letölthető !
DVD Információk :
Format : ISO 4,07 GB
Genre : dokumentumfilm
Runtime : 84 min
Forras : DVD5 (Retail)
Video : érintetlen (PAL)
Video : 4175 kpbs
Video : 720 x 576
Audio : Magyar, Angol : Dolby AC-3/2
Menu : van
Extra : összes
Subtitles : Magyar (csak forced)
Logok, figyelmeztetések, eltávolítva!
A rar-okat összeraktam, a csomagban egyetlen ISO fájlt találsz, amit csak ki kell írnod lemezre, DVD borító benne.
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 1.0/10 (1 vote cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Címke:
dokumentum
július 7th, 2010 Írta: admin
Véres Valentin 2D (My Bloody Valentine 2-D) 2009
szinkronizált, amerikai horror, 101 perc, 2009
DVDRip.Hun 400MB/rész (Párhuzamosan is tölthető)

rendező: Patrick Lussier
forgatókönyvíró: Todd Farmer, Zane Smith, John Beaird, Stephen Miller
szereplő(k):
Jensen Ackles (Tom Hanniger)
Jaime King (Sarah Palmer)
Kerr Smith (Axel Palmer)
Edi Gathegi (Martin)
Andrew Larson (Palmer)
Kevin Tighe (Ben)
Marc Macaulay (Riggs)
Tom Atkins (Burke)
Rich Walters (Harry Warden)
Tíz évvel ezelőtt egy tragédia örökre megváltoztatta a Harmony nevű kisváros életét. Tom Hanniger, a tapasztalatlan szénbányász súlyos balesetet okozott az alagutakban, mely során öt bányász vesztette életét, s az egyetlen túlélő Harry Warden is tartós kómába esett. Pontosan egy évvel a szörnyű eset után épp Valentin napon Harry hirtelen magához tér és brutálisan meggyilkol huszonkét embert egy csákánnyal, mielőtt őt is megölnék. Napra pontosan tíz évvel később Tom Hanniger visszatér Harmonyba, bár még mindig kísértik az általa okozott halálesetek. Tom megpróbálja jóvátenni a múltat, sőt eddig tisztázatlan érzelmei is feltörnek ex-barátnője, Sarah iránt, aki időközben hozzáment Tom egykori jóbarátjához, Harmony jelenlegi sheriffjéhez, Axelhez. Sokévi nyugalom után azonban ezen az éjszakán ismét felbukkan valami a város sötét múltjából: egy veszedelmes gyilkos gázálarcban és csákánnyal. Tom, Sarah és Axel erősen gyanítják, hogy Harry Warden szelleme tért vissza, hogy az életüket követelje a régi sérelmekért.

Veres.Valentin.2D.2009.DVDRip.XviD
Videó információk:
Méret: 700,00 MB
Hossz: 1:36:51
Típus: AVI (XviD – XviD project)
Felbontás: 704 x 400 pixel
Bitráta: 882 Kbps
Képkockák száma/mp: 25.000
Oldalarány: 16/9
Audió információk:
Audiósávok száma: 1
Audiosáv #1 adatai:
Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3)
Csatornák száma: 2
Bitráta: 116 Kbps VBR
Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz
Jelszó: dolldevil.com
Megnézem a linket / linkeket »
http://sharingmatrix.com/file/11222741/Veres.Valentin.part1.rar
http://sharingmatrix.com/file/11220709/Veres.Valentin.part2.rar
vagy
http://www.fileserve.com/file/G9Apzwx/Veres.Valentin.part1.rar
http://www.fileserve.com/file/wGArwYP/Veres.Valentin.part2.rar
vagy
http://hotfile.com/dl/52799384/7ea79bb/Veres.Valentin.part1.rar.html
http://hotfile.com/dl/52806458/c3f6532/Veres.Valentin.part2.rar.html
vagy
http://ugotfile.com/file/1734045/Veres.Valentin.part1.rar
http://ugotfile.com/file/1736821/Veres.Valentin.part2.rar
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 7.3/10 (4 votes cast)
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: +2 (from 2 votes)
Címke:
horror